Címke: Alpha

Rövid történet a kávéról, amellyel csatákat nyertek

A kávéházak nemcsak Magyarországon voltak a történelem fontos eseményeinek központjai, hanem az USA-ban is. Ezeken a helyeken folytak a politikai viták, csatározások. Később a hadviselés során is előtérbe került a kávé, mely ma már azon kevés dolgok közé tartozik, ami elválaszthatatlanul kapcsolódik az USA hadseregéhez.

A polgárháború idején a kávé volt az egyetlen friss élelmiszer a csatatéren. Nagyon sokat jelentett ez a csapatok morálja szempontjából. A déli csapatok körében mai áron számítva 1000 dollárba is került egy font kávé. A konföderációs csapatok kétségbeesésükben már pörkölt kukoricából, rozsból, édesburgonyából vagy mogyoróból próbáltak helyettesítőt készíteni. Végül a cikória vált be leginkább, ami New Orleansban még mindig igen népszerű. Amikor a későbbi amerikai elnök William McKinley a polgárháborúban harcolt, az első vonalbeli katonákat forró kávéval látta el, ezzel is biztatva őket a további harcokra.

 

 

Mivel a katonák maguk darálták és főzték a kávét, a hadsereg könnyítésként bevezette az instant kávét, melyet esszenciális kávénak neveztek. A katonáknak csak forró vizet kellet önteniük a kávéra és már ihatták is a forró italt. Mivel már a cukor és a tej is hozzá volt adagolva, sok vállalkozó élt vissza azzal, hogy silány minőséget tett a zacskókba, emiatt számos katona megbetegedett. Így a kormány egy idő után beszüntette az instant kávé használatát, visszatértek a saját darálásra a katonák.

 

A kávé még a második világháború megnyerésében is segített. Ekkor alkották meg ugyanis a Caffé Americano-t. Az olasz expresszo kávé túl erős volt az amerikaiaknak, így vízzel higították azt fel. Ez lett a világon az egyik legnépszerűbb ital. A Vöröskeresztnél szolgáló nők mindig kávéval kínálják a katonákat, nem volt ez másként a koreai, vietnami háborúk során sem.

 

 

A kávé a katonák mindennapjaiban is főszerepet kap, hiszen a reggeli felkelés után nem maradhat el egy finom, forró ital. Néhány saját márkát is készítettek, mint pl. a Veteran Coffee Roaster, Ranger Coffee.

 

Úgy ahogyan a katonák érezték magukat a harcban, úgy érezhetik az otthon melegét az űrhajósok is, hiszen a NASA mérnökei kifejlesztettek számukra egy igazi kávéfőző gépet, mellyel reggelente friss kávéillat lengheti át az űrhajó belsejét. A kávéfőző mellé készítettek egy csészét is, hiszen a fekete iszogatása nem olyan egyszerű feladat a súlytalanság állapotában.

 

 

Ráadásul készítettek az űrben dolgozók számára egy igazán ütős kávét is, mely a Death Wish Coffee nevet kapta. Ez a világ legerősebb kávéja, 472 milligramm koffeint tartalmaz, ami több mint 13-szorosa egy dobozos kóla, négyszer annyi, mint egy Red Bull koffein tartalmának. Az űrhajósok imádják a friss italt, hiszen a zacskós élelmiszerek után csodás élmény, hogy a különlegesen kialakított csészéből ihatnak, érezve a kávé egyedi illatát. A Zero G csésze könnycsepp alakja és belső kialakítása tartja a folyadékot a pohárban.

 

 

Vedd fel a legújabb NASA pólódat, igyál egy friss kávét a reggelihez és máris indulhat egy újabb hatékony nap!

 

Forrás: wearethemighty.com


Válaszd a terepmintát! De melyiket?

A katonai álcázás az I. világháború óta bevett harci technika, ettől az időponttól fogva a vizuális megtévesztés eszméje alapvető katonai taktikává vált. Manapság a katonák számára kiadott ruhákat különféle álcázási mintákkal állítják elő, amelyek lehetővé teszik, hogy a különböző környezetben is rejtve maradjanak a bevetéseken az egységek. A katonai stílus elterjedése a mindennapi polgári viseletben egyre gyakoribb, a városi dzsungelekben a zöld, barna és a szürke keveredése a divat világát is meghódította. Az Alpha kollekciójában is többféle mintázatú anyagokat találhatunk.

 

 

Ecsetvonás

A második világháború idején a brit ejtőernyősöknek találták ki ezt a mintázatot, mely nagy ecsetvonásokkal az alap kheki színű anyagra felvitt különböző színű festékek keveredéséből alakult ki és az ilyen terepmintás anyagból készült ruhadarabok az ellenséges területeken kiválóan használhatóak voltak. Ez a dizájn a 60-as években lett igazán népszerű.

 

 

ERDL

Ezt a terepmintás dizájnt az amerikai hadsereg mérnökeinek kutatási és fejlesztési laboratóriuma (ERDL) hozta létre. A mintázat a leveleket, gallyakat és az ágak fekete végeit ábrázolja.

 

 

US Woodland

Az ERDL mintázatának felhasználásával készült, azonban ezen az anyagon a négy szín sokkal intenzívebben jelenik meg, mint az eredeti mintán. Szinte az összes amerikai fegyveres erő katonája 1981-2006 között ilyen mintájú egyenruhát viselt. Az Alpha 1966-tól az M-65-ös gyártásánál használta fel és egészen 1990-ig készítette azt az amerikai hadsereg katonái számára.

 

 

Night vision

Az első N-3B kabátot az 1950-es évek közepén állították elő az USAF katonái számára, akik rendkívül hideg éghajlati körülmények között dolgoztak. Az Egyesült Államok hadserege az Öböl-háború alatt használta a Slim Fit N-3B parkát kétszínű mintázattal, hogy segítse a katonákat elrejtőzni az éjjellátó készülékek elől.

 

 

Tigris csíkos

Az 1960-as években az ecsetmintás anyagot a vietnámi bevetésekhez igazítva alakítottak át. A fekete, barna és zöld csíkok hatékonyan rejtették el a katonákat a délkelet-ázsiai esőerdőkben. A különleges haderő ruházatának elkészítésekor a háború végéig ezeket a mintákat használta a sereg.

 

 

MultiCam

Ezt a mintát az Afganisztánban bevetett amerikai csapatok számára alakították ki. Ezeken a területeken váltakoznak a sivatagi és hegyi szakaszok, ezért volt fontos a rejtőzködő színek változtatása. A MultiCam terepmintát úgy alakították ki, hogy bármely területen, időjárási és fény viszonyok között megfelelő védelmet nyújtson viselőjének. Több mint száz külön képréteget, iguánaszerű mintázatot tartalmaz a felület.

 

 

Nézz körül áruházunk kínálatában és válaszd ki a számodra legmegfelelőbb rejtőzködő mintát.

CAMO Ruházat

 

 


Tudtad, hogy a Halál szimbóluma a katonai felvarrókon is megjelenik?

Azt mindannyian tudjuk, hogy a fegyverek és a háború halálos áldozatokkal jár, de vajon miért kell a Halál szimbólumának egyes katonai felvarrókon is megjelenniük? Talán az ellenség megrémítésére?

Ez azért nem valószínű, mivel olyan egység is használja a Kaszás képét, amelyik egyáltalán nem is találkozik személyesen az ellenséggel. Ez az egység a Pilóta Nélküli Légiforgalmi Szolgálat. A hivatal valamennyi kommunikációs csatornáján szerepel ez a jelvény, ami azért valljuk be kissé elrettentő.

 

 

Sok amerikai számára félelmetes a grafika és ennek hangot is adtak az elmúlt időszakban. Persze a Halál szimbólumának megjelenése a katonai felvarrókon és jelvényeken nem új keletű, hiszen az I. Világháború idején egy francia légiforgalmi csapat is használta már ezt.  Mégis a halálszimbólum legismertebb használója a náci SS és a Waffen SS, ahol a katonák koponyát viseltek egyenruhájukon.

A haditengerészet “Grim Reapers” csapatai többek között F-14-es Tomcat-ekkel harcoltak 1952 és 2012 között. A VFA-101-esek vörös színű felvarróján egy villámon hasít a Halál csontváza.

 

 

A csapat az idők folyamán több, más felvarrót is használt, melyeken szintén feltűnik a szimbólum. Többen a hadsereg tagjai közül is úgy gondolják, hogy külföldön már így is feleslegesen agresszívnek tartják az USA hadseregét, miért kell ezt még tovább fokozni az elrettentő felvarrókkal.

 

 

Szintén a Kaszást jelenítették meg a rövid ideig létező a 21-es Taktikai Repüléstámogató Század, mely 1965 és 1973 között a vietnámi háború két fontos csatájában is részt vett, sajnos 58 repülőgépet veszítettek ezen időszak alatt. A jelvényen egy rakétán száguldva érkezik a halál, “öreg hölgy” az ellenség területére.

 

 

A Halál ábrázolása mellett a koponya is népszerű motívumként látható az amerikai hadsereg egyenruháin. Elképesztő mennyiségű és mintázatú felvarrót használtak az idők során, az egyik népszerű darab mégis a pikk ász motívuma, melyet egyes csapatok kombináltak a koponya képével.

A II.Világháborúban használták először a pikk ász képét szerencsehozóként a 101-es Légiosztály 506-os ejtőernyős ezrede, hiszen sisakjuk oldalára festették fel ezt a szimbólumot. A jó szerencsét testesítette meg számukra ez a jelkép.

 

 

Húsz évvel később a vietnámi háború idején már nemcsak a sisakra festett verzió terjedt el, hanem jelvényeiken is megjelentették a szimbólumot. Emellett mivel tudatában voltak annak, hogy a vietnámiak a szerencsétlenség és a halál jelképeként tekintenek az ásóra, így a vietkong katonák megfélemlítésére, gúnyolódásként és demoralizáló célzattal a halott ellenségen hagyták pikk ász kártyalapjaikat. Volt olyan zászlóalj, ahol egy ládányi pikk ász kártyát rendeltek otthonról, mert  a lapokat szerencsehozóként és elrettentésként is használták egyben a harcoló amerikai katonák.

 

Természetesen a szimbólum a felvarrókon is megjelent, majd tovább erősítették a félelemkeltést a koponya hozzárajzolásával.

 

Az Alpha termékein is megjelennek a felvarrók, több kabáton is találkozhattok egy-egy ikonikus darabbal. A Huntington Patch dzsekin, vagy az Injector Patch női kabáton is megtalálható néhány érdekes felvarró.

 


Láthatatlan védelem a különleges MA-1 dzsekikben

Az USA állampolgárai számára egyre nagyobb nyomást jelent a napi szinten előforduló utcai lövöldözés. Az óvatos amerikaiak mindent megtesznek, hogy megvédjék önmaguk és családjuk életét. A biztonság egyre fontosabb számukra, így védik otthonaikat, önvédelmi fegyverekkel járnak az utcán. Ezt az igényt több katonai ruházatot gyártó cég ismeri fel és készít biztonságos ruhadarabokat a vásárlók számára. A golyóálló ruhadarabok nagyobb mértékű elterjedését akadályozza magas áruk, amíg ez nem változik, addig csak szűk vásárlói réteget tudnak megcélozni a gyártók.

 

Ennek ellenére a golyóálló ruhadarabok készítése külön iparággá nőtte ki magát az elmúlt időkben a világ számos országában, főként a veszélyes dél-amerikai területeken. A kényelmetlen és feltűnő golyóálló mellények helyett egyre többen vásárolják a hétköznapi modellekbe épített golyóálló panelekkel kiegészített ruhadarabokat. Sajnos a kereslet egyre csak növekszik, ez is mutatja, hogy egyre többen érzik magukat veszélyben. A vásárlók nagy többsége felsőfokú végzettségű, 35-75 év közötti férfi, de ők nemcsak magukra, hanem családjukra is gondolnak, így igény jelentkezik a női és gyermek modellek átalakítására is.

 

A Global Military Sales is úgy érezte, hogy nagyobb védelmet nyújthatnak vásárlóiknak, ha golyóálló páncélzattal egészítenek ki kabátokat, egyéb ruhadarabokat. Az egyik általuk készített dzseki az Alpha Industries ikonikus MA-1 modellje, melynek belsejébe golyóálló panelt építettek be. A kabát viselése nem okoz nehézséget, hiszen a kabát bélésében elhelyezett panel igen könnyű és nagyon rugalmas. A dzseki külső szemlélő számára egy teljesen átlagos MA-1 benyomását kelti, azonban óriási védelmet nyújt viselője számára.

 

Az átalakítással foglalkozó cég azon dolgozik, hogy minél kényelmesebb és biztonságosabb modell készüljön úgy, hogy egyáltalán ne tűnjön fel a különbség egy normál és egy átalakított kabát között. Az ára jelenleg igen borsos, 5000 dollár, ami miatt valóban nem mindenki engedheti meg magának egy ilyen MA-1 dzseki megvásárlását.


Életmentő Blood Chit

A harci repülők pilótái bevetésüket reményekkel telve kezdték meg, de természetesen mindenki gondolt arra, hogy esetleg egyszer nem tér vissza a bázisra. Fel kellett a pilótáknak készülni olyan eseményekre is, melyek során egyedül maradnak az idegen országban, például annak okán, hogy gépüket lelövik és ők esetleg katapultálni kényszerülnek, vagy a lezuhant gép roncsai közül sérülten kerülnek elő. Nem volt elvárható egyik tiszttől sem, hogy minden olyan ország nyelvét beszéljék, ahol bevetik őket. Emiatt a pilóták kabátjának belsejében elhelyeztek egy több nyelven készült feliratot, mely azonosítja állampolgárságukat és segítséget kér a polgári lakosságtól ahhoz, hogy mielőbb visszajussanak az egységükhöz. Ezt a szöveget Blood Chit-nek nevezték.

 

 

A Blood Chit nem a modern hadviselés találmánya. 1793-ban a francia Jean-Pierre Blanchard az Egyesült Államokban mutatta be hőlégballonját. Mivel nem tudta a léggömböt irányítani, így nem tudta előre meghatározni hol fog földet érni. Mivel Blanchard nem beszélt angolul, így George Washington írt egy levelet, melyet az utazó magával vitt. Ebben az szerepelt, hogy minden amerikai állampolgárnak kötelessége segíteni Blanchardnak, hogy visszatérjen Philadelphiába.

 

 

Az első világháború idején az angol királyi flotta pilótái Indiában és Mezopotámiában szintén kaptak egy négy helyi nyelven írt dokumentumot, melyben leírták, hogy kérik a segítséget ahhoz, hogy a brit katonáknak sértetlenül visszajutni egységükhöz.

 

Az USA hadseregében a pilóta dzsekik belsejébe varrták a Blood Chit többnyelvű feliratát. A legendás Flying Tigers, azaz Repülő Tigrisek dzsekijébe kínai nyelven kértek segítséget a bajba jutott önkéntes pilótáknak. Az alábbi képen egy eredeti feliratot láthatunk, mely a sebesült katona vérével szennyezett.

 

 

A rajta lévő szöveg a következő:

“Amerikai pilóta vagyok. A gépem megsemmisült. Nem beszélem a nyelvet. A japánok ellensége vagyok. Kérem adjon nekem ételt és vigyen el a legközelebbi szövetséges katonai állomásra. Önt megjutalmazzák.”

 

Webáruházunk kínálatában több típusú pilóta dzsekik közül választhatsz, nézd meg modelljeinket.


Karácsonyi ajándékötletek az Alphától

Ünnepek idején mindenki szeretné a legszebb ajándékot adni szeretteinek. Sokat gondolkodunk, mivel lephetnénk meg őket, minek örülnének igazán. Néhány ember igazi nyitott könyv mások számára, hiszen van olyan hobbijuk, kedvenc időtöltésük, amihez kapcsolódóan könnyen választhatunk ajándékokat. Viszont mások zárkózottan élnek, különleges elfoglaltságok nélkül.

Az Alpha Industries kollekciójából választva ajándékot, szinte bármelyik férfi családtagunknak, barátunknak tudunk értéket és minőséget nyújtani.

 

A praktikus kiegészítőkkel kezdenénk az ajándékötletek bemutatását. Az Alpha bögre, kulcstartó, sörnyitó és öngyűjtő olyan apróságok, melyek minden férfi otthonában megtalálhatóak. Az elegáns fekete alapszínű termékek mindegyike jól hasznosítható bárhol.

 

Igazi Alpha rajongók számára készült a márka 50 éves történetét bemutató, több mint 200 fotóval illusztrált könyv. Különlegessége, hogy benne megtalálhatóak a gyűjtők számára oly nagy segítséget jelentő, az eredeti Alpha termékek pontos ismertetőjegyei. Ezzel könnyen beazonosíthatóak lesznek az ikonikus ruhadarabok.

 

Azok sem maradnak ajándék nélkül, akik már rendelkeznek dzsekivel, vagy egyéb ruhadarabbal, hiszen mindig hasznos egy új márkajelzéses öv, egy meleg téli sapka,  vagy a nagy tárolórekeszekkel rendelkező táska.

 

Az Aviátor napszemüvegeknek azok örülnek igazán, akiknek Alpha szerelése már csak ennek hiányában nem teljes, de persze a minőségi napvédelem bármely férfi számára szuper meglepetés. Egy jó Top Gun szemüveggel Tom Cruise néz majd vissza ránk a tükörből!

 

Közeli szeretteink részére igazán intim ajándékot is adhatunk. Az Alpha Industries kollekció nem lehet teljes az alsó ruházat nélkül. Többféle színű és anyagból készült boxerek közül választhatjuk ki a megajándékozott számára leginkább megfelelő alsónadrágot. A lábról sem feledkeztek meg a tervezők, zoknik alapszínekben kaphatóak.

És ami igazán vonzóvá teheti az ajándékozók számára a vásárlást: 10.000 Ft felett ingyen kiszállítjuk a megrendelt termékeket!

 

Kellemes karácsonyt kívánunk a Snipersw és az Alpha Industries nevében! Találkozunk jövőre is!


Limited Edition Jacket by Besenyei Péter

Szerezd meg karácsonyra a limitált darabszámban kapható MA-1 VF 59 szabású modellt, melyet Besenyei Péter világhírű műrepülő pilóta saját kezűleg fog dedikálni számodra. A különleges darab december 11-étől lesz megvásárolható, mivel csak korlátozott számban lesz kapható, így figyeld weboldalunkat, hogy lecsaphass az ajánlatra.

 

 

Az MA-1 VF 59 dzseki a klasszikus MA-1 karcsúsított változata. Bár az VF megjelölés kicsit rejtélyesen hangzik, de csak annyit jelent, hogy “Vintage Fit”, utalva arra, hogy ez a modell kisebb, mint az eredeti. Egyébként ugyanazokkal a paraméterekkel rendelkezik, mint az MA-1, vagyis a vízleperegető képesség, az erős szél elleni védelem, mind megtalálható ebben a modellben is. Korábbi cikkünkben részletesen olvashattatok az MA-1 tulajdonságairól.

 

A most ajánlott limitált darabszámban, Besenyei Péter ajánlásával készült dzseki világos szürke árnyalatát a belső bélés kék színe dobja fel. Az egyediséget tovább fokozza, hogy minden egyes darabot Besenyei Péter saját kézjegyével lát el. Ezt a dzsekit kiegészítésként egy a bélés színével megegyező Basic-T pólóval tudod megvásárolni. A szett így lesz teljes!

 

 

A könnyű, tavaszi dzseki további különlegessége, hogy kifordítva is viselhető, ekkor Péter aláírása díszíti majd a hátadat. A dzseki címkéjét a zsebbe rejtettük el, így az kifordítás után nem fogja zavarni a megjelenésed.

 

Bár már nehéz lesz fokozni az egyediséget, az Alphának mégis sikerül, hiszen a kar bal oldalán lévő zseben található ikonikus “Remote before flight” szalag a megszokottól eltérően nem piros, hanem a dzseki színével megegyező, valamint egy krómozott, sorszámozott dögcédula is megtalálható, LIMITED EDITION, BESENYEI felirattal.

 

 

Ha ügyes és gyors vagy, akkor az alacsonyabb sorszámok egyikét szerezheted meg, melyet mindenki irigyelni fog majd tőled. Tavasszal pedig besöpörheted az elismerő pillantásokat, amikor felveszed új szerzeményed!

 

Keresd a szettet webáruházunkban a készlet erejéig!


Motorosok kedvence – Engine dzseki

Vagány, stílusos, minőségi megjelenés. Ez a három szó jellemzi leginkább az Engine bomber dzsekit, melynek öt féle színvariációja között bárki könnyedén megtalálhatja a saját stílusához legjobban illő darabot.

 

Az Engine dzseki egyébként a CWU-45 karcsúsított változata, melynek anyaga ugyanolyan kiváló vízlepergető, mint az Alpha pilótadzsekijeinek többségéé. A DuPont nylon mesterséges szálakból szőtt csúcsminőségű anyag, melynek légáteresztő képessége is kiváló. A kabát meleg steppelt belső bélése a többi katonai dzsekitől eltérően nem narancssárga, hanem szürke.

 

Személyes kedvencünk a jobb karon lévő felvarró, amelyre olyan szavak kerültek, mint a flotta, levegőben, üzemanyag feltöltés, csapat, békés. A semleges fekete alapon szürke mintázat igazán jól kiemelkedik a kabát alapszínéből.

 

 

Az Engine modell több zsebet is kapott, így igazán sok helyünk lesz elpakolni az igazolványainkat, mobiltelefonunkat, pénztárcánkat. A hatalmas L-alakú térképzseb – mely a CWU-45 modellről vettek át a tervezők – olyan hatalmas, hogy akár egy A4-es méretű dokumentumot vagy tabletet is elhelyezhetünk benne.

 

Emellett két belső zsebbe pakolhatunk, valamint a bomber dzsekiknél már megszokott ferde zsebek is megtalálhatóak a kabát elején. A bal oldali kabát ujjon többfunkciós zsebbe rakhatjuk a tollainkat, a cipzáros részbe pedig a fontosabb papírjainkat vagy a mobilunkat.

 

 

Azt, hogy a meleget a kabáton belül tarthassuk finom pamutból készült mandzsetták és derékrész segíti elő. A bélés önmagában 5-10 C fokos hidegben nyújt kiváló védelmet, de hűvösebb időben meleg pulcsival akár egész télen hordhatjuk. A headsett vagy a zenehallgatáshoz használt fülhallgató kábele jól elvezethető a cipzár melletti szövet felvarrón keresztül.

 

A cipzár magasan záródik, így jól védi a nyakat a hideg szélben. A gallérban található cipzáros rész csak dekoráció, kapucni nincs benne. Természetesen az ikonikus Alpha kiegészítő, a bal felkaron lévő Remove Before Flight feliratú cipzár húzó erről a kabátról sem hiányozhat, a piros-fehér szín azonnal szembetűnik mindenki számára.

 

Prémium kategóriás kivitele bőrből készül, mely hosszú távon tartós minőséget biztosít. A szabás megegyezik a szövetből készült dzsekivel, azonban hiányoznak a felvarrók. A fekete elegáns megjelenést kölcsönöz viselőjének és az eső ellen is ugyanúgy megvéd, mint a DuPont szövetből készült változat.

 

 

Akármelyik modellt is választjuk, nem hibázhatunk. Webáruházunk kínálatában öt színben megvásárolhatjátok az Engine-t, emellett a bőrből készült változat is elérhető nálunk.

 


Polar Jacket modellek összehasonlítása

A kedvezőtlen időjárási viszonyok között is tökéletesen megállja helyét az Alpha tervezte Polar Jacket. A legnagyobb hóesés és az örök jég sem jelent akadályt a kabátnak abban, hogy melegen tartsa viselőjét. A sarkvidéki tesztelések során egyértelműen bebizonyította, hogy akár mínusz 50 fokban is teljes mértékig helytáll.

 

 

A kabát külső anyaga Oxford Nylon, mely szövet speciális poliamid szálakból készül. Az utóbbi húsz évben a textilipar egyre nagyobb kihívásokkal nézett szembe az anyagok kifejlesztése kapcsán, így a vízállóság fokozása is a célkeresztbe került. A hatékony vízállóság mellett a tartósság is szempontként merült fel, így készült az Oxford Nylon anyaga. Gyúlékonyság tekintetében messze alulmarad a poliészter típusú anyagok mögött, így biztonságosan használható a hideg időben szabadtéren gyújtott tűz mellett is. A modell belső részén 100% DuPont technológiával készült mesterséges szálakból szőtt anyag található, mely csúcsminőségű, légáteresztő képessége kiváló.

 

Az alap modell esetében (Polar Jacket) egy hatalmas méretű kapucni található a kabáton, amely teljes belső felületén meleg műszőrme béléssel rendelkezik. A puha tapintású anyag úgy öleli körül a fejünket, hogy nem is akarjuk majd levenni a kapucnit, annyira meleg és kényelmes. Egy sokkal hosszabb szálú prémet is végigvezették a tervezők a kapucni szélén, ezt kis gombok tartják, így bármikor lecsatolható. Egyébként nagyon hasznos kiegészítő szeles időben, mert arcunkat jól megvédi a jeges fuvallatoktól.

 

 

A hosszított fazonú kabát egészen a comb felső részéig leér, háromnegyedes hosszúságú, így melegen tartja testünket. A derékrészen praktikus behúzó található, amivel a derékrészen szorosan elzárhatjuk a meleg kiáramlásának útját.  Azok számára, akik kevésbé kedvelik a hosszú kabátokat a tervezők elkészítették a Polar Jacket SV modelljét. A dzseki annak ellenére, hogy csak derékig ér, ugyanazokkal a kiváló hőmegtartó és vízálló tulajdonságokkal rendelkezik, mint a kabát.

 

 

Egyébként a szél elleni védelemhez hozzájárul a kabátok elején végigfutó, cipzártakaró, melyet nagy, a kabát színével azonos gombok zárnak.

 

A letisztult formájú megjelenést praktikus megoldással egészítették ki, mégpedig a kabát bal oldalán található L-alakban nyitható hatalmas térképzsebbel. Itt tárolhatjuk fontos iratainkat, vagy akár egy A4-es méretű táblagépet is. További lehetőség a pakolásra vagy kezünk melegen tartására a kabát elején található két szintén óriási méretű zseb, valamint a mellkas részen a ferde kisebb zsebek, melyekbe kialakításuknak köszönhetően kényelmesen el tudjuk rejteni kezeinket a hideg elől.

 

 

Végül nem felejthetjük el megemlíteni, hogy a kabát mindkét ujján található egy-egy felvarró, valamint az ikonikus “remove before flight” szalag. Egyébként akik az abszolút semleges megjelenést részesítik előnyben, felvarrók nélküli modellt is választhatnak.

 

 

Az igazi luxus érzést a Polar Jacket Down RF kabát tartogatja számunkra, hiszen valódi szőrmével bélelt kapucnival rendelkezik, mely selymes lágysággal borítja be hideg időben fejünket. Az alap modelltől még további szembetűnő különbség a kabát külső és belső anyagának színeltérése. Ezen kívül a felvarrók és a szalag színárnyalata szinte belesimul a kabát alapszínébe.

 

 

Akárhogyan is döntünk, bármelyik Polar Jacket modell választása jó döntés lesz, hiszen ennél melegebb kabátot keresve sem találhatnánk magunknak.

 

Webáruházunkban több színben, méretben választhattok magatoknak megfelelő kabátot, a hamarosan beköszöntő farkasordító hideg elleni védekezéshez.


Mi köze a “varacskos disznónak” a repüléshez?

A kérdés furcsa, azonban a válasz erre annál könnyebb. A “varacskos disznó” nem más, mint a Warthog, azaz az USA A-10 Thunderbolt II szubszonikus sugárhajtású csatarepülőgépe. Az Amerikai Hadsereg az 1970-es években fejlesztette ki elsősorban a rengeteg szovjet harckocsi főlényének ellensúlyozására.

 

 

Ez a harci gép erős páncélzattal rendelkezik, belsejében egy GAU-8 Avenger gépágyú található, ami 10-20 lövéses sorozatokra van beállítva. A földön előbb hallani a becsapódó lövedékek hangját, mint a lövések hangját. A harci gépet úgy képezték ki, hogy a stratégiai pontokon titán páncélzattal erősítették meg, így csak egy találat nem tudja harcképtelenné tenni. Sebezhetőségét azzal is csökkentették, hogy primitív fedélzeti rendszerekkel szerelték fel – nincs robotpilóta, helymeghatározó rendszer, éjjellátó. A 90-es években modernizálták az eszközöket, így ezeket az eszközöket is felszerelték a gépre a katonák kényelme érdekében. Több évtizede jelen vannak a háborús frontokon, mint például Afganisztán, Irak vagy Szíria egén.

 

 

Az A-10-esek sok esetben mentették meg a tengerészgyalogosok életét, akik a földi hadműveletekben vettek rész. A sivatagi vihar idején 1991-ben néhány “Warthog”-ot telepítettek a koalíciós csapatok védelmére. Eric Solomonson és John Marks kapitány által vezetett A-10-es harci repülő az általuk szállított AGM-65 Maverick rakétákkal körülbelül 10 perc alatt semmisítettek meg hat iraki tankot, majd ezek után a visszafordulás helyett további 15 tankot lőttek ki és biztosították a tengerészgyalogosok számára a visszajutást.

 

Ilyen és ehhez hasonló hősies tetteket biztosított az A-10 Thunderbolt II repülőgép, mivel megbízhatóak és jól felszereltek voltak ezek az egységek. De csak 2014-ig, mert ekkor a Pentagon kivonta a forgalomból a legendás gépeket.

 

 

A nyugdíjazás oka egyszerű, a szupermodern F-35-ösök költségvetése mellett csökkenteni kellett a költségeket és ennek esett áldozatául a “Varacskos disznó” is. Pedig ezek a gépek pályafutásuk alatt több mint 900 iraki tankot, 2000 egyéb harci járművet és 1200 tüzérségi egységet semmisítettek meg. Az Öböl-háború idején strapabíróságukat is bemutatták, hiszen fél szárnnyal és egy motorral is képesek voltak levegőben maradni. A pilóták szerették megbízhatósága és strapabírósága miatt ezeket a gépeket. 

 

Webáruházunkban rengeteg pilóta dzseki közül választhatsz magadnak, így Te is átélheted, mit érezhettek a katonák bevetések idején. 🙂